Honlapunk alsó tartalma 1360*768 pixel
képernyőfelbontásnál kisebb érték esetén
a görgetősáv használatával érhető el.

Lapszámok

Kérjük válasszon
2012

Nagy János

Energiatakarékos világítási lehetőségek

Nagy János

ügyvezető; világítástechnikai szakmérnök, elnök
Prolux Kft.; Világítástechnikai Társaság

Napjaink egyik legfőbb törekvése az energiatakarékosság. Nagyon helyesen, az emberiség rájött arra, hogy nem élhetjük fel gyerekeink jövőjét, gazdálkodnunk kell szűkülő energiaforrásainkkal. Ugyancsak erre késztet bennünket az utóbbi években bekövetkezett klímaváltozás is, aminek jelentős szerepe van az energiahatékony megoldások keresésében.

Az energiatakarékosság, természetesen életünk és tevékenységünk valamennyi területét érinti. Ebből adódóan, nem lehet egyetlen összetevőre koncentrálni egy rendszeren belül, a többit pedig hagyni energiafalómegoldásként. A fűtés, hűtés és egyéb energiaigényes felhasználás mellett ott van a világítás is, annak ellenére, hogy a világ elektromos energia felhasználásának mindössze 19%-át fogyasztják a világítási berendezések. Hogy ez mennyire sok, vagy kevés, ki-ki maga ítélje meg a saját környezetében.

Az utóbbi években bekövetkezett az elektronika térhódítása a világítástechnikában, ami óriási fejlődést eredményezett: lehetővé vált több fényforrás típus szabályozása; csatlakozás és összhangban működés az épületfelügyeleti rendszerekkel; távvezérelhetőség; a félvezető alapú fényforrások (LED)megjelenése stb.

Valamennyi felsorolt újszerű megoldás használható az energiatakarékos világítási rendszerek létesítésére, ezáltal csökkentve az épületek energiafelhasználását.

Természetesen az új eszközök és megoldások nem univerzálisak, ezeket kellő szakértelemmel kell kiválasztani az adott világítási feladatra. A világítási rendszerek bonyolultsága – főleg, ha elvárás az energiatakarékosság –, megköveteli a jól felkészült világítástechnikai szakember igénybevételét. Az utóbbi időbenmegjelent újszerű világítási eszközök lehetővé teszik a kellemes vizuális komfortérzet megteremtését és egyben az épületek energiaigényének csökkentését.

Amennyiben tudatosan és szakszerűen tervezik a világítási berendezést, lehetőség van arra, hogy a szabályozó és vezérlő egységek segítségével a belsőtéri (mesterséges) világítás folyamatosan alkalmazkodjon a természetes (külsőtéri) világításhoz. Ez a megoldás már önmagában is jelentős energiamegtakarítást eredményez. Elsősorban irodaházak, intézmények világításánál van ennek a megoldásnak jelentősége. Lakásban a kézi vezérlésű szabályozással az éppen végzett tevékenységhez illesztett világítás, vagy hangulat teremthető meg. A fölösleges fényár helyett a szabályozott világítás takarékos is.

A teljes cikk letöltéséhez jelentkezzen be!