Lapszámok

Gödöllőn ebben az évben is megszerveztük az Értékteremtő Épületgépészet című konferenciát, amelynek mottója „FÓKUSZBAN A JÖVŐNK” volt. A konferencián az épületgépészet jövőjével kapcsolatos előadások között külön szekció foglalkozott az épületgépészeti felsőoktatás jövőjével. Ez a cikk az elhangzott előadásom rövid összefoglalója és célja, hogy felhívja a figyelmet az épületgépészeti felsőoktatásban fellelhető tendenciára, amely a jövő szempontjából a szakterület életbenmaradását, a létezés alapvető kérdéseit veti fel.

Gödöllőn rendszeresen szerveztünk felsőoktatással foglalkozó konferenciákat (Az épületgépészet jövője 2001., Épületgépészeti felsőoktatás a bolognai folyamat tükrében 2004., Épületgépészeti felsőoktatás 2010., Az épületgépészet tudományos háttere 2011., Értékteremtő épületgépészet 2012.), valamennyi a jövőt érintette, de a mostani kifejezetten a jövőről szólt. Persze a jövőt senki sem (vagy csak kevesen) láthatja, de az eddigi történések, a jelenlegi helyzet, a tendenciák, kihívások elemzése, ha nem is a jövőt, hanem a jövővel kapcsolatos kérdéseket, feladatokat segítenekmegfogalmazni.

A jövővel kapcsolatos viszonyunk sokféle lehet: szemlélni, várni, alkalmazkodni, befolyásolni. Ha nem mindegy a jövő, akkor az utóbbit kell választani és a megfogalmazott kérdésekre válaszokat kell keresni, a feladatok elvégzésére mielőbb vállalkozni kell. A jövő a jelenre épül, és ha nem történnek világégések, forradalmak, akkor a jövő a jelenből levezethető.

Az épületgépészeti felsőoktatás jelenlegi helyzetét számos körülmény határozza meg, de talán a legnagyobb mértékben

• a szakmai-történelmi előzmények,
• az ország társadalmi-gazdasági-politikai körülményei,
• a felsőoktatás általános állapota.

Az épületgépészet szakmai-történelmi előzményei viszonylag jól áttekinthetők, hiszen a szak/tudományterület alig múlt el félévszázados, és a szakma „nagy öregjei” még a kezdetek részesei is lehettek. A szakmai-történelmi előzmények kiindulópontja a BME-n az épületgépészeti tanszék megalapítása volt. A BME-n az Épületgépészeti Tanszék = AZ ÉPÜLETGÉPÉSZET (majd később az építész karon az Épületgépészet II. Tanszék). Az épületgépészeti felsőoktatás mellett épületgépészeti technikumok, majd szakközépiskolák alakultak, amelyek célja, ismeretanyaga és a végzettség szintje a szándékok szerint a mérnöki munka alárendeltjeiként egyértelműek voltak. Az épületgépészeti felsőoktatás sokszínűségét a hetvenes évektől a felsőfokú technikumok, majd főiskolák jelentették, amelyeknél az ismeretanyag, a követelmények és a megszerzett tudás már nem volt pontosan behatárolható, annak ellenére, hogy a célokat elvileg egyértelműen deklarálták. A végzettségnél a technikus, az üzemmérnök, az okleveles mérnök a megszerzett oklevélben egyértelműen szerepelt, de a hozzájuk tartozó tudás és a gyakorlatban betöltött/betölthető munkakörök már nem voltak ennyire egyértelműek. Az épületgépészeti felsőoktatás tehát sokszínűbb lett, az egyes szintek ismeretanyagát és követelményrendszerét folyamatosan próbálták megfogalmazni, de ezek csak elképzelések maradtak, a rendszer fejlődött a saját belső törvényszerűségei szerint.