Júniusi számunkban több aktuális témáról olvashatnak. Első, lektorált cikkünk szerzői azt vizsgálták, hogy a különböző hűtőközegek használata esetében hogyan alakulnak az energetikai tulajdonságok és az exergetikai hatékonyság. Arra az eredményre jutottak, hogy a vizsgált szempontok szerint az R717 a legígéretesebb, de a képet még befolyásolhatják a nem vizsgált jellemzők.
A REHVA Journalból átvett, angol nyelvű cikk szerzői lakóépületek okos gépi elszívó rendszerének felhő alapú, nagyteljesítményű, méréseken alapuló elemzését mutatják be. A méréseket 2018 decembere és 2019 márciusa között Belgiumban végezték. A kialakult belső komfortot és a belső levegő minőségét a szabványban lévő tervezési értékhez hasonlították, valamint vizsgálták a ventilátor energiafogyasztását is.
A tervek szerint augusztus végén megrendezésre kerülő Országos Kéménykonferencia témái közül a figyelem felkeltése érdekében jelenik meg a következő cikk, amelynek szerzői a 2019-ben indult LIFE IP HungAIRy projektet mutatják be. A projekt számos ponton kapcsolódik a lakossági fűtéshez, ezen belül is a szilárd tüzeléshez: optimálni kívánják a tűzifaellátási-lánc hazai működését, átfogó szemléletformáló programokat szerveznek a lakosság számára a környezetbarát fatüzelésről.
A kérdés vizsgálata annál inkább fontos, mert amint következő cikkünk szerzője megfogalmazza, a helytelen szilárdtüzelés nemcsak a szomszédoknak okoz tartós egészségkárosodást. Nem mindegy, hogy az emberek mit és hogyan tüzelnek el a kályhában, mivel a felszabaduló károsanyagok kibocsátása nagyságrendekkel nagyobb lehet, mint normál üzemben.
A továbbiakban három légtechnikai témájú cikk következik, amelyekben korszerű megoldásokról, fejlesztési eredményekről olvashatnak.
Először az ipari elszívástechnika területén alkalmazható innovatív elszívó berendezést mutat be szerzőnk. Olvasóink megismerhetik az elszívó berendezések alkotóelemeit.
Ezt követően olvasóink az egyre növekvő hővisszanyerős szellőztetési igényekre kifejlesztett Helios AIR1 termékcsaládot ismerhetik meg. A szerző bemutatja a termékcsalád elemeit és ezek jellemzőit, valamint a konfigurációs kiválasztó programot.
Az új koronavírus elterjedésével egyre inkább előtérbe került a belső levegő minősége, illetve maga a szellőztetés témakör és a szellőzés fontossága. A belső levegő minősége ezért kiemelkedően fontos. A levegőben lévő szerves szennyezőanyagok egy részét el lehet pusztítani UV fénnyel is, de hasonló hatást ér el és tisztítja a levegőt az ionizátor, vagy hidegplazma generátor is.
Következő cikkünkben annak a vizsgálatnak az eredményeit mutatjuk be, amely során a Wilo Stratos MAXO szivattyúkkal megvalósított új szabályozás hatékonyságát vizsgálták. Megállapították, hogy a „Multi-Flow Adaptation” csoportszabályozás 86,4%-kal csökkentette a szivattyúk villamos energiafelhasználását a mért üzemállapotokban.
Végezetül a REHAU NEA SMART 2.0 helyiségenkénti felületfűtés, -hűtés szabályozót mutatjuk be, amely ma már hazánkban is elérhető. A szerző bemutatja a szabályozó rendszer elemeit, a beüzemelés tudnivalóit, és a bázis szoftver fejlesztését.
Az Épületgépészeti Múzeum kincseiből szerzőnk az Orsat-féle gázelemzőt és a Bunsen-Schilling készüléket mutatja be. Előbbi a gázkeverék százalékos összetételének meghatározására, utóbbi a gáz relatív (levegőhöz viszonyított) sűrűségének megállapítására szolgál.
Hírt adunk arról, hogy a tervek szerint ősszel folytatódik a szakmai rendezvények sora: augusztus 27-28-án a XI. Országos Kéménykonferencia, szeptember 9-10-én a DUNAGÁZ Konferencia és Kiállítás megrendezését tervezik. Szeptember 25-én kerül sorra az Épületgépész Tervezői Konferencia.
Közreadjuk az Országos Magyar Épületgépész Napok alkalmából meghirdetett Tervezői Pályázat felhívását, valamint méltatást közlünk Kutas Rezső elhunyta alkalmából.